Cigányok

Kb. 10-es csoportokban hozzák ki őket, legalább ennyien laknak egy lakásban. Van szerencsénk egy ilyen lakás mellett lakni és látni, hogy szegény üldözött emberek hogyan tesznek meg mindent azért, hogy befogadó országuk becsületes polgárai legyenek.

Félve az üldözőktől, 5 – 6 fős csoportokba verődve töltik napjaikat az utcán, egyedül lévő nőket békésen követve (nyilván csak meg akarják őket védeni attól, amin ők nap, mint nap keresztül mennek), mások kerítésén étkezve, hangosan zenét hallgatva. Mivel az üldözők ritkán alszanak, ezért az éberség jegyében ők sem alhatnak és mi, a környezetükben élők el kell fogadjuk, ha hajnalban a félelemtől hangosabban beszélő cigányokra kell ébrednünk.

Munka nem várható el tőlük, hiszen az üldöztetés minden energiájukat elvette és a nyelvtanulás sem megy zaklatott idegállapotban.

Összefoglalva: nagyon szívesen vihetik a jogvédők maguk mellé akármelyik itteni bandát. Nézzük meg az elviteltől számított egy héten belül mennyire akarnak még jogot védeni Nem tudom megmondani, hogy mi kéne ahhoz, hogy dolgozzanak, megértsék mi az a törvény és végre elkezdjenek dolgozni. Itt mindent megkapnak, nem szegregálják őket, a gyerekeiket nem éri atrocitás, mégse tűnik úgy, hogy élnének a lehetőséggel…

Reklámok
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s