Munkakeresés itthonról

Hogyan is kerülök én Londonba?

Először is napi szinten használom az angolt, másodszor szerencsére olyan munkám van, ami – egyenlőre – keresett. Tanulni is szeretek és az új dolgok is érdekelnek, így – egy adott területen belül – magamra szedtem egy olyan kupac tudást, ami úgy tűnik, hogy piacképes.

Ilyen előzményekkel töltöttem fel az önéletrajzom néhány portálra és vártam is, meg nem is. Vártam is, mert kíváncsi voltam, hogy történik e valami (sokan mondták, hogy az angolok nem nagyon állnak senkivel szóba, akinek nincs angol telefonszáma), nem is, mert egyébként nem kerestem aktívan munkát.

Meglepő módon március végétől elég sok – 99%-ban fejvadász – cég kezdett el keresni mindenféle ajánlattal, ebből 4 volt olyan, ami igazán megfogott (igen, anyagilag is, mert nyilván kiszámoltam, hogy nekem mennyiért is lenne jó odakint). Először beszélgettem a fejvadásszal a cégről és a pozíciókról, aztán a cégekkel beszéltem telefonon (minden esetben Ők hívtak), ezt követte egy tesztfeladat (minden esetben) majd egy személyes interjú Londonban. A végén válogatni is tudtam és végül egyet kiválasztottam.

Az egész folyamat viszonylag gyorsan zajlott és mind a fejvadász, mind a cégek rugalmasak voltak. Azok az idők már elmúltak, amikor a cégek fizetik a kiutazást, így ez elő sem került (sajnos ;)). Arra kell figyelni, hogy kint ez szolgáltatás és a munkakereső ügyfél, akivel rendesen kell bánni, így nyugodtan elmondhatjuk, hogy mit szeretnénk, mikor érünk rá, stb.

Külön köszönet a húgomnak – aki foglalt nekem 2 éjszakára szállást – és Endrééknek (főleg Dórinak, aki az ágyát adta a projekt sikeréhez :)).

Kategória: Álláskeresés, Munka
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s